A törvényhozó hatalom-Parlament

A törvényhozó hatalom

Ha megnézzük az egyes politikai rendszerek intézményeit, akkor a közvélemény számára a legtöbb politikai tartalommal maga a parlament bír. A közvéleménynek leggyakrabban a politikáról a parlament jut eszébe. A modern értelemben vett parlament egy viszonylag fiatal intézmény. A történeti előzményei azonban messzire nyúlnak vissza.

Valamennyi szervezett társadalomnak gondoskodnia kellett a közösség tagjai számára kötelezően meghozandó döntésekről. Az, hogy ezeket a döntéseket milyen szerv hozza meg, illetve kinek a nevében hozza meg, továbbá, hogy ezek a döntések kikre és mennyiben kötelezőek, országonként eltérően alakult.

Például Angliában a törvényhozás a király köré szerveződő nemesi tanácsadó testületből alakult ki, Franciaországban ezzel szemben a törvényhozás a királlyal szemben jött létre. A modern parlamentek a népszuverenitás eszményének térhódításával jöttek létre. A modern parlamentek ennek megfelelően népképviseleti szervek. Döntéseiket ennek megfelelően a közösség egészének nevében hozzák, és ezért a döntéseik a közösség valamennyi tagjára nézve kötelezőek.

A népképviselet fogalmának másik fontos eleme, hogy a képviselők a politikai közösség egészének érdekeit hivatottak képviselni.

A modern parlamentek a modern törvényhozás legfelsőbb szervei. Mindez abban nyilvánul meg, hogy döntéseiket az alkotmány utáni legmagasabb jogszabály formájában hozzák meg, ez pedig a törvény. A legtöbb országban az alkotmányt is csak a parlament módosíthatja.

A modern parlamentek testületi szervek, melyek döntéseit többségi alapon hozzák meg.

Parlamentek funkciói:

  1. Törvények meghozatala: A törvényhozó funkció biztosítja a parlament számára a kiemelt politikai jelentőséget. Törvényt általában csak a parlament hozhat. Mindezek a tényezők azt eredményezik, hogy a parlamentek a döntéshozatal egyik legfontosabb szervei. Azt is meg kell jegyezni, hogy a parlamentek a gyakorlatban már csak részben uralják a döntéshozatalt, mivel a törvények előkészítését a kormány végzi, és számos esetben érdemi változtatások nélkül fogadják el a parlamentek a kormányok által kezdeményezett törvényjavaslatokat.
  2. Végrehajtó hatalom ellenőrzése: Ez a funkció azt az elvet tükrözi, hogy a végrehajtó hatalom felelős a törvényhozásnak, ezért intézkedéseiről köteles annak beszámolni. A végrehajtó hatalom ellenőrzésének számos módja van, ilyen lehet például a végrehajtó hatalom egyes tagjainak a beszámolási kötelezettsége. Ez jelentheti egyrészt azt, hogy a kormány egyes tagjai kötelesek megjelenni a parlament egyes állandó bizottságai előtt. Jelentheti még azt is, hogy a végrehajtó hatalom tagjai bizonyos időközönként kötelesek a parlamentet tájékoztatni a tevékenységükről. A végrehajtó hatalom ellenőrzéséhez tartoznak az úgynevezett vitaparlamenti műfajok is. Ilyen vitaparti műfajok az azonnali kérdések és interpellációk is. Ezeknek a közös vonása az, hogy a képviselők konkrét ügyekben kérdőre vonhatják az egyes minisztereket. Végül a végrehajtó hatalom ellenőrzésének módja még vizsgálóbizottság létrehozása. Ilyenkor a parlament a saját képviselői közül egy meghatározott téma feltárására bizottságot alapít. A demokráciák történetében nem ritka, hogy az ilyen bizottságok célja valamilyen kormányzati visszaélés felderítése.
  3. Nyilvánossághoz kapcsolódó funkció: A hagyományos funkciókon kívül a parlamentek további funkciókkal is rendelkeznek, ilyen például a nyilvánossághoz kapcsolódó funkció. A parlamenti munka a közvélemény és a média figyelmének kereszttüzében zajlik. Azért a politika remek fóruma az alternatív módszerek bemutatásának. Különösen az ellenzéki pártok szoktak rászorulni, hogy politikai nézeteiket a parlamentben kifejthessék, s egyúttal a kormányt kritizálhassák.
  4. Szocializációs funkció: A politikusok maguk is a parlamenti munka során tanulják meg a politikai szerepet, a parlamentben belül szocializálják a képviselőket. Ezek a szocializációs minták hatással vannak a társadalmi mintákra is. A parlamenti szereplés fontos tényezője a politikusok párton belüli előre jutásának is, a közvélemény is a parlamenten keresztül ismerheti meg jobban a politikusokat.
  5. Demokratizmus: A parlament fontos funkciója még, hogy létével és tevékenységével legitimálja a demokratikus berendezkedést.

A parlament szerkezeti felépítése

A parlamentek eltérő szerkezeti keretek között működnek országonként. Az egyik legalapvetőbb különbség a kamarák számához kötődik. Megkülönböztetünk egykamarás és kétkamarás parlamenteket.

Egykamarás parlament általában kis területi, homogén politikai kultúrájú országokra jellemző. Az egykamarás parlamentek előnye a gyors döntéshozatal. Egy kamarás parlamentje van például Magyarországnak vagy a skandináv országoknak.

Kétkamarás parlamenttel általában a nagyobb és/vagy heterogénebb politikai kultúrájú országok rendelkeznek. Mivel rendszerint az első kamara többsége által létrehozott kormányok nem rendelkeznek többséggel a második kamarában, ezért a második kamara gyakran ellensúly szerepre is szert tesz. Az egy kamarás parlamentekhez hasonlóan a két kamarás parlamentek első kamarája is a pártelvű képviseletre épül. A bikamarális parlamentek között aszerint tehetünk különbséget, hogy a második kamara milyen elven szerveződik.

Hirdetés
Iskolát keresel gyermekednek? Katt ide!
  • Területi elv alapján a leggyakoribb a második létrehozott kamara (tartományok, régiók). Ez a megoldás általában szövetségi országokban fordul elő, ilyen például az USA szenátusa, amelyben az adott állam – méretétől függetlenül – két-két szenátorral rendelkezik. De jó példa erre Németország is, ahol a tartományok lakosságuk arányában küldenek tagokat a tanácsba.
  • Történeti folytonosság jegyében szerveződő kamarák. Itt a második kamarának inkább szimbolikus szerepe van. Jó példa erre Angliában a Lordok Háza, ahol a tagok jelentős része öröklés útján nyeri el a tisztségét.
  • Korporatív alapon is szerveződhet még a második kamara, amelyben a társadalom fontos foglalkozási csoportjai, illetve bizonyos társadalmi csoportok és szervezetek jutnak képviselethez, erre példa az Ír Felsőház.
  • Pártelvű képviselet: az is előfordulhat, hogy a második kamara ugyanúgy pártelvű képviseletre épül, mint az első, erre példa a Cseh Köztársaság.

A kétkamarás parlamentek között különbséget tehetünk a két kamara közötti viszony szerint is:

  • Szimmetrikus két kamarás parlamentről beszélünk, ha a két kamara jogosítványai nagyjából/egészében hasonlóak, ha egyik se tekinthető dominánsnak, és mindkettőre szükség van a törvényhozáshoz. Ilyennek tekinthető például az amerikai kongresszus.
  • Aszimmetrikus két kamarás parlament esetén a két kamara nem egyenrangú, az egyik – mégpedig általában a népképviseleti alapon szerveződő pártelvű alsóház – egyértelműen meghatározóbb. A másik kamara legfeljebb lassíthatja, vagy hátráltathatja, de nem akadályozhatja meg a döntéshozatalt. Erre a legjobb példa a brit parlament.

A legtöbb bikamarális parlament valahol ezen két típus között helyezkedik el. Általában elmondható, hogy a domináns szerep a népképviseleti alapon szerveződő első kamaráé. De a legtöbb esetben a második kamara is fontos jogosítványokkal bír.

Parlamentek belső szervezete

A parlamentek, mint belső szervezetek erősen tagoltak.

Házelnök: A parlamentek élén a házelnök áll, aki a legtöbb esetben a kormánytöbbség által megválasztott személy. A házelnök a legtöbb ország szabályozása szerint pártatlanul kellene, hogy végezze a dolgát, de fontos feladata a kormány törvényhozási programját segítsen végig vinni. A házelnök számos országban fontos közjogi méltóság, de egyben a törvényhozás technikai működését is irányítja. Egyeztet a bizottság és a frakciók vezetésével, felügyeli a parlament gazdálkodását, javaslatot tesz az ülés napirendjére. A házelnökök munkáját általában az alelnökök és a jegyzők segítik.

Az alelnökök: A házelnökhöz hasonlóan általában vezethetik az ülést, de a leglényegesebb kérdésekben nem helyettesíthetik a házelnököt.

Bizottságok: A parlament eljárási szabályait a legtöbb országban házszabályban rögzítik. A parlamenti munka nagy része nem a bizottságokban, hanem a plenáris ülésen zajlik. A bizottságok szűrik is a javaslatokat, így az alacsony szakmai színvonalú javaslatokat vagy az alacsony támogatottsággal rendelkező törvényjavaslatokat kibuktatják még a bizottsági vita szakaszában. Úgy, ahogy az egész parlamentek, úgy a bizottságok is pártok szerint tagoltak. A legtöbb országban a pártok bizottságban lévő arányai megegyeznek a parlamentben lévő arányaikkal. Ennek ellenére a bizottsági munka jellege lehetőséget ad a szakmai szempontok fokozottabb érvényesítésére, a pártpolitikai irányvonaltól való jelentősebb eltérésre. Ez főleg ott lehetséges, ahol nagyobb a képviselők egyéni szabadsága, és/vagy gyengébb a frakciófegyelem.

Annak alapján, hogy a bizottsági munka mennyire szakmai, vagy mennyire pártpolitikai, beszélhetünk erős vagy gyenge bizottsági rendszerről. Erős például az amerikai kongresszus vagy a német parlament. Gyenge rendszer van ott, ahol a képviselők egyértelműen a pártok irányvonalait követik, ilyen például a brit vagy a francia bizottsági rendszer. Az eddigiek nagyrészt mind az állandó bizottságokra vonatkoztak.

Szinte minden parlamentben találunk turisztikai, pénzügyi, hadügyi, oktatási, kulturális, egészségügyi bizottságokat. Az állandó bizottságok mellett léteznek eseti bizottságok is, amelyeket a parlamentek ideiglenesen, egy-egy konkrét eset megvizsgálására hoznak létre. Ezeknek egy speciális típusa az úgynevezett vizsgáló bizottságok. A kétkamarás parlamentben még bevett az úgynevezett parlamenti bizottságok létrehozása is. Ezeknek a tagjai a két kamarából vegyesen kerülnek be a bizottságba.

Pártfrakciók: A modern parlamentekben a pártfrakcióknak jelentős szerepük van. A pártfrakciókhoz általában ugyanazon párthoz tartozó képviselők tartoznak. A frakcióalapítást valamennyi házszabály egy minimális létszámhoz köti. A parlamentbe került pártok általában képesek arra, hogy saját frakciót hozzanak létre. A frakcióban általában a legfontosabb szereplő a frakcióvezető. Például szavazásokkor az ő utasításait követik. Kulcsfontosságú kérdésben is általában a frakcióvezető szólal fel. Az ellenzéki frakció vezetői általában a párt legfontosabb politikusai, gyakran miniszterelnök jelöltjei. A frakciók szerepe annál erősebb, minél erősebb a frakciófegyelem, illetve minél nagyobb apparátus áll rendelkezésükre. A bizottságok és a frakciók erőssége általában ellentétes egymással. Ott, ahol erősek a bizottságok, ott gyengébb/kisebb a frakciófegyelem, ilyen például az amerikai kongresszus. Ott, ahol a frakciók erősek, ott gyengék a bizottságok, ilyen például a brit vagy a francia törvényhozás.

Finkenzeller Kitti

Szólj hozzá!