Brexit

Az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból

Előzmények

A nemzetközileg elterjedt elnevezése az Egyesült-Királyság kilépésének az Európai Unióból, nem más, mint a brexit, amely két angol szónak az összevonásából jött létre, a British (Brit)+ Exit (távozás). Az Egyesült Királyság 1973 óta tagja az integrációnak, az Európai Unió egyik sajátos tagállama. Mindig is egy különutas pozíciót töltött be az EU-n belül, ennek okai földrajzi elhelyezkedése, társadalma, történelme, politikai és egyéb gazdasági sajátosságai. Földrajzilag Európához tartozik, de a történelem során mindig is önállónak tekintette magát. Az angolszász hagyomány miatt az Atlanti kapcsolatokat helyezte előre, nagyhatalmi pozíciója és birodalmi jellege a hatalmas gyarmatbirodalmával a nemzetközösségnek adott prioritást. Tagsága alatt az Unióval végig bonyolult kapcsolatban állt. Legnagyobb aggodalomként a szuverenitása elvesztését élte meg az Egyesült-Királyság, illetve a gazdasági elgyengülést. A mélyülés során, mint EU tag, próbált elhatárolódni, vagy kimaradni dolgokból az úgynevezett „opt out” (kimaradási) jogát kihasználva. Ténylegesen soha nem fogadta be az uniós értékeket, hozzáállása negatív attitűdöt sugárzott, egyre nagyobb ellenállást mutatott. Így jutott el 2016-ban egy népszavazásig, amely az Unióból való kilépést taglalta. [1]

Brexithez vezető rögös út

A történelem során Angliát mindig is az elszigetelődés jellemezte, próbáltak a lehető legminimálisabban beleavatkozni a többi Európai ország ügyeibe. Mégis jelentősen sok háborút vívtak a kontinens hatalmaival szemben, bár szövetségessel az oldalukon. Legtöbb esetben ezek a saját nagyhatalmi pozíciójuk megerősítésének az érdekében történtek. A második világháború után, a szovjet befolyás gyengítése céljából támogatták az európai integráció létrejöttét, ám a csatlakozásból mégis ki akartak maradni. Ekkor a Brit miniszterelnök Winston Churchill volt. Felismerte a gazdasági helyzet miatt, hogy lehetetlen kimaradnia „a Hatok” integrációjából. A felvételi kérelemkor a francia elnök De Gaulle ellenállásával találták szembe magukat, melyet az USA-val való szoros kapcsolata miatt kapott Nagy Britannia. Harmadik próbálozásra végül 1973-ban sikeresen csatlakozott az EGK-hoz. Az európai közös piac részeseként a kormány 1975-ben több terület újra tárgyalását kezdeményezte. Még népszavazást is tartottak a csatlakozás megőrzéséről, ami alapján magas bent maradási eredmény született. 1970-es években továbbra is ellenállást volt az UK részéről. Leginkább a költségvetési befizetés és a Gazdasági Monetáris Unió miatt. 1979-ben mikor Margaret Thatcher lett a miniszterelnök, a célja az angolszász világ eszméjének és Nagy Britannia egykori nagyságának a visszaállítása volt. Az 1980-as években tovább folytatódott a mélyülés, az Egységes Európai Okmánnyal, a Delors-tervvel, amelyet a GMU megvalósítása céljából dolgoztak ki, illetve a szociális Chartával, melyet a Bizottság dolgozott ki, ezekkel kapcsolatban azonban Thatcher mindvégig ellenállást mutatott.

1990-ben Nagy Britannia, a font védelme miatt és az infláció hatására, belépett a közös árfolyam mechanizmusba. 1992-ben amikor a Maastrichti szerződést aláírták, sok engedményben részesültek. Ekkor kapta meg elsők között az opt-out jogát, melyet számos kényes területen felhasználhatott, például a közös pénznem bevezetése esetén a GMU kapcsán. Jogot kapott még az ideiglenes kimaradásra bel- és igazságügy területén. Már ekkor kényes kérdésként megmutatkozott a brit szociális ellátórendszer és a bevándorlás. Leginkább ezen területeken az Uniós menedékjog, a bevándorlás és a vízumrendszerről szóló opt-out jogával élt. Erős ellentétek bontakoztak ki az EU, a brit parlament és a kormány között. 1992. szeptember 16-án összeomlott a brit árfolyam ez a nap elhíresült elnevezése a „fekete szerda”. Ezután az EU ellenes hangok tovább erősödtek és már ekkor felmerült a BREXIT kérdése.

1997-ben a Munkáspárt került hatalomra Angliában. Tony Blair az új miniszterelnök, az EU-val kiegyensúlyozottabb politikát akart folytatni és a brit vezetői szerepre is helyezte a hangsúlyt. A szociális charta aláírásra került, azonban az Amszterdami szerződés aláírása helyett ismét élt kívülmaradási jogaival. Így a schengeni egyezményhez való csatlakozást elutasította, így viszont a SIS-hez sem csatlakozhatott, mely a bevándorlás miatt előnyös lett volna számára.

2000-es években a brit hozzájárulás az agrárpolitikai kérdésekben és az uniós költségvetéshez továbbra is vitákat szült. Mindig is kifogásolták a britek a költségvetési kifizetések tekintetében, a nagyarányú kiadásoknak és támogatásoknak a mértékét a mezőgazdasági politikában. 2007-ben a kimaradási jogával élve kiakart maradni az Európai Unió Alapjogi Chartájának az aláírásából, a kényes területek kapcsán, mint az egészségügyi ellátáshoz való jog, valamint a szociális és a munkajog. Ez a charta azonban az Emberi Jogokhoz kapcsolódik, amely a belső jogrendszerhez. A 2008-as világgazdasági válság érzékenyen érintette az Egyesült Királyság gazdaságát. Ezen válság következményeképp az angol Európa-politikában változások indultak meg.

13 év után újra vezető szerepbe került a Konzervatív Párt David Cameron vezetésével. Koalíciót alakított a Liberális Demokratákkal, akik azonban inkább integráció pártiak voltak, azonban Cameronék a távolságtartóbb vonalat képviselték az EU-val szemben. További nehézségek is felmerültek a párton és a parlamenten belül, az Európa-kérdést illetően. Két vonal alakult ki az egyik volt az Euroszkeptikusok a másik pedig európai tagság mellettiek. Cameron már ekkor beharangozott egy uniós tagságról szóló népszavazást.  [2]

Brexit kezdete – erősödő hangok

Margaret Thatcher leköszönése óta, a konzervatívok között folyamatosan érezhető volt a Brexit ötletének erősödése. A 2010-es években, amikor az euroszkepticizmus szárnya erősödött, abban az időben, David Cameron már a kampánystratégia részeként hangsúlyozta, hogy ha megválasztják, akkor népszavazást ír ki, még akkor is, ha ő maga maradna az Európai Unióban. A leginkább Brexit párti politikus a konzervatívok közül, Boris Johnson, illetve Michael Gove, igazságügyi miniszter volt. A kormánypárton belül ők erősítették a kilépést támogató oldalt. Ezt az egyre erősödő irányt más politikusok is erősítették. Cameron, miután megválasztották, a népszavazás kimenetlétől az EU-pártiak többségét várta. A miniszterelnök számos tárgyalást folytatott a szavazás előtt az Unióval, amely számos kedvezményt adott az Egyesült Királyságnak, azonban ez nem volt a brit emberek számára elég. A közvéleménykutatók ez idő alatt, szoros eredmények mellett, az utolsó napokban a maradáspártiak többségére saccoltak. A népszavazásra 2016. június 23-án került sor. Rendkívül magas, 72,2%-os részvételi arány mellett, 51,9%-a az embereknek az Unió elhagyása mellett tette le a voksát. Anglia és Wales többsége a távozás mellett döntött, míg Észak-Írország és Skócia pedig maradáspárti volt. Ez az eredmény a Brit politikusokat felkészületlenül érte. David Cameron miniszterelnök a népszavazást követő napon lemondott, és Theresa May lépett a helyébe három héttel később. Ez az eredmény azonnali negatív hatást váltott ki a pénzügyi piacra, a tőzsdére, a font árfolyamára vonatkozóan. Társadalmilag is nehéz helyzet következett, megosztotta az országot. Észak-Írország és Skócia esetleges kiválást akart az Egyesült Királyságból, ez az amúgy is nehéz gazdasági és politikai helyzetben lévő Angliát érzékenyen érintette. A bizonytalanság a tető fokára hágott.

Az Európai Unióban, az EUSz 50. cikke rendelkezik a kilépés lehetőségéről:

„(1)Saját alkotmányos követelményeivel összhangban a tagállamok bármelyike úgy határozhat, hogy kilép az Unióból. (3) A kilépésről rendelkező megállapodás hatálybalépésének időpontjától, illetve ennek hiányában a (2) bekezdésben említett bejelentéstől számított két év elteltével a Szerződések az érintett államra többé nem alkalmazhatók, kivéve, ha az Európai Tanács az érintett  45 tagállammal egyetértésben ennek a határidőnek a meghosszabbításáról egyhangúlag határoz.” (EUR-Lex, 2019)

A kilépési tárgyalások

Az Európai Unió történetében egy tagállam kilépése eddig példanélküli volt. A kilépéssel kapcsolatos jogköröket először a 2009-ben hatályba hozott Lisszaboni szerződés tárgyalta, melyet a fentebb lévő bekezdésbe található módon szabályoztak. A kilépési megállapodást az Európai Tanács köti meg az Unió nevében, az Európai Parlament beleegyezése által. A brit parlamentnek pedig a kilépéshez ratifikálásra van szüksége. A hivatalos bejelentéstől számított két éven belül van lehetőség a tárgyalásokra a kilépéssel kapcsolatban, kivéve, ha az Európai Tanács egyhangúlag dönt a meghosszabbításról.

Kilenc hónappal a népszavazást követően az Egyesült Királyság 2017. március 29-én az Európai Tanácsnak hivatalos bejelentést tett a kilépési szándékával kapcsolatban. Ezt az úgynevezett notifikációs levelet Brüsszelben Donald Tusknak Tim Borrow brit állandó képviselő adta át. Az Európai Tanács a notifikációra válaszként 2017. április 29-én rendkívüli ülést tartott. A kilépéssel kapcsolatos iránymutatásokat elfogadta, amely az alapelveket és az Unió által képviselendő általános álláspontokat tartalmazta, illetve az eljárási kereteket fogalmazta meg. 2017. május 22-én az Általános Ügyek Tanácsa (ÁÜT) elfogadott egy határozatot, amelyben az Egyesült Királysággal a Brexitről folytatandó tárgyalások megkezdésére felhatalmazást adott, és kijelölte az EU főtárgyalójává az Európai Bizottságot, személy szerint  pedig Michel Barnier-t. Elfogadásra kerültek a tárgyalásokra vonatkozó irányelvek az ÁÜT által. Guy Verhofstadt képviselő lett az Európai Parlament által kijelölt Brexitért felelős kontaktpont.

Hirdetés
Iskolát keresel gyermekednek? Katt ide!

Önálló munkaszervezeteket hozott létre az Európai Unió Tanácsa az EU által képviselendő álláspontoknak az egyeztetésére: Brexit Munkacsoport, Coreper, Általános Ügyek Tanácsa, és Európai Tanács. Kizárólag az EU 27 maradó tagállama vehetett részt ezken a konzultációkon. Amely tárgyalások az Egyesült Királysággal folytatódtak, ott az EU27 körben való álláspontokat Michel Barnier képviselte, a britek felől pedig Oliver Robbins, aki Theresa May miniszterelnöknek az európai uniós ügyekért felelős főtanácsadója volt. Ezen felül jelen voltak még a kilépési tárca vezetői Dominic Raab, Stephen Barclay és David Davis.

A tárgyalásokon a legfontosabb témakörök megvitatásához ragaszkodott az EU. Ezen kérdések közé tartoztak az állampolgárok jogainak megőrzése, az Észak-Írországgal-Írországgal kapcsolatos specifikus ügyek, illetve a pénzügyi elszámolás. A főtárgyaló számára az Európai Tanács által 2017. áprilisában elfogadott irányelvek kizárólag csak az első szakaszra adtak iránymutatást. Ezen első szakaszban, mind a magyar, mind pedig az uniós érdekeknek megfelelően sikerült az előrehaladás. [3]

Az Egyesült Királyságban élő uniós polgárok jogai: A megállapodás minden olyan alapvető fontosságú területet lefed, amely Magyarország számára fontos lehet az ott kint élő magyarok helyzete miatt. A tanuláshoz, munkavállaláshoz, az ott tartózkodáshoz, illetve a szociális biztonsági ellátáshoz kapcsolódó jogok megőrzése és hatékony jogérvényesítése továbbiakban is elérhető lesz.

Pénzügy: Az Egyesült Királyság a tagságának ideje alatt keletkezett valamennyi pénzügyi kötelezettségét kész teljesíteni.

Északír-Ír határkérdés: A nagypénteki békefolyamat által elért eredmények megőrzése a továbbiakban is működni fog. A belső piac és a vámunió integritása a továbbiakban is életben marad, illetve biztosítják a régiónak a politikai, társadalmi és gazdasági stabilitását.

Az Általános Ügyek Tanácsa, mely az EUSz. 50. cikke alapján a brit kilépés kérdéseivel foglalkozik külön, 2018. január 29-én elfogadta a tárgyalási mandátumot, amely az úgynevezett átmeneti időszakra vonatkozik. Ennek az időszaknak a célja nem volt más, minthogy biztosítsa a változatlan jogi környezetet, az ott kint élő állampolgárok és piaci résztvevők számára 2020. december 31-ig. Ekkor már a szigetország nem volt a döntéshozatal tagja. Továbbiakban ez az időszak időt nyert a további szabadkereskedelmi megállapodások kitárgyalására, és azok előkészítésére. Mind ez idő alatt az Uniós jogszabályok változatlan módon jelen voltak az Egyesült Királyságban.

2018. március 23-án elfogadásra kerültek a kormány és államfők által az EU és az Egyesült Királyság jövőbeni viszonyának a politikai iránymutatásai az Európai Tanács ülésén. Legfőbb alapelveknek az következők lettek megjelölve: lehető legszorosabb partnerségi viszony ápolása, az árukereskedelem területén teljes vámmentesség, továbbá az uniós szabadságelvek oszthatatlansága és a belső piac integritása. [4]

Kilépési megállapodás

A kilépési megállapodás szövegszerkezete az Európai Bizottság által 2018. február 28-án lett közzé téve. A korábbiakban elfogadott tárgyalási mandátumok alapján külön-külön fejezetekben rendelkezik a pénzügyi elszámolásról, az állampolgárokról, illetve az átmeneti időszakkal kapcsolatban felvetődő kérdésekről. Az ír határkérdésről szóló kérdéskör a legérzékenyebb pontnak bizonyult. 2018. november 25-én került elfogadásra a kormányfők rendkívüli csúcstalálkozóján az a megállapodás, amely a jövőbeli kapcsolatokra vonatkozó politikai nyilatkozat szövege. Mindez az Egyesült Királyság kormányával való hosszú egyeztetések után történt meg. [5]

„A megegyezés alapján biztosítottak voltak az Egyesült Királyságban élő magyar (és uniós) állampolgárok jogai, a szigetország 2020. december 31-ig teljesítette valamennyi befizetését az uniós költségvetésbe, emellett ugyaneddig az időpontig életbe lépett az átmeneti időszak, amely egy alkalommal szükség szerint meghosszabbítható volt maximum további két évvel.

A kilépési tárgyalások egyik legérzékenyebb kérdése mindvégig az ír-északír határkérdés volt. A kilépési megállapodás tervezetébe kezdetben belefoglalt ún. backstop megoldás értelmében – amennyiben 2020. december 31-ig, azaz az átmeneti időszak végéig nem sikerült volna megállapodni a jövőbeni kapcsolatok feltételrendszeréről – egységes brit-EU vámövezet került volna kialakításra. Észak-Írország ebből következően a vámunió része maradhatott volna az Egyesült Királyság többi részével együtt. Miután a kilépési csomagot a londoni parlament több alkalommal elutasította, a brit kormány a belpolitikailag sokat vitatott backstop javaslat felváltására tett javaslatot az Európai Uniónak. Az Európai Tanács 2019. október 17-i ülésén az uniós állam- és kormányfők jóváhagyták a kilépési megállapodás és a jövőbeni kapcsolatrendszerre vonatkozó politikai nyilatkozat brit kormánnyal közösen kialakított végleges szövegét, amelynek értelmében a backstop megoldást sikerült felváltani alternatív megoldással, miközben az állampolgári jogok és a pénzügyi elszámolás tekintetében a csomag tartalma a magyar érdekekkel összhangban változatlan maradt.”[6]

Magyarország és a Brexit

A magyar kormány döntése értelmében a népszavazás másnapján Magyarországon megalakult a Brexit tárcaközi munkacsoport. Ennek feladata – valamennyi szakminisztérium részvételével – a folyamatos történéseknek a nyomonkövetése és értékelése, a Brexittel kapcsolatos folyamatoknak, valamint a magyar álláspontnak a kialakítása, kinyilvánítása. A Miniszterelnökség látta el a munkacsoport irányítását. Az Európai Koordinációs Tárcaközi Biztosság (EKTB) szintén a Miniszterelnökség vezetése alá tartozik. Ez a Brexittel foglalkozó ad-hoc szakértői csoport valamennyi tárcának és érintett szakterületnek az álláspontjával biztosítja a kapcsolódó kormányzati feladatoknak az ellátását. 2021. január 1-jétől a szakmai, illetve operatív feladatokat, amely az Európai Unió és az Egyesült Királyság kapcsolatrendeszerével kapcsolatos a Külgazdasági és Külügyminisztérium Beruházások Ösztönzéséért Felelős Helyettes Államtitkárság szakmai felügyeletével a Kereskedelempolitikai Főosztály látja el.

A britek demokratikus döntését a kezdetektől fogva tiszteletben tartotta Magyarország és kormánya. Magyarország az elsők között nyilvánította ki a „fair Brexit” fontosságát. A hosszú évekre visszanyúló magyar-brit kapcsolatok következtében hazánk megerősítette szándékait, hogy a jövőben az Egyesült Királysággal a lehető legszorosabb kapcsolatokat ápolja. Két kiemelt nemzeti célt fektetett le a magyar kormány a tárgyalások kezdetén. Az egyik cél, hogy a szigetországban élő, tanuló és dolgozó magyarok szerzett jogait meg kell védeni. A másik pedig, hogy szükséges biztosítani a továbbiakban az EU-Brit kereskedelmi, biztonságpolitikai és gazdasági együttműködést.

A visegrádi országokkal együtt Magyarország mindvégig támogatója volt az EU egységének fenntartásában. Michel Barnier uniós főtárgyaló erőfeszítéseit is pártolta. A magyar nemzeti érdekek helyesen beleépültek a valamennyi elfogadott uniós mandátumba, illetve a politikai nyilatkozat és az elfogadott kilépési megállapodás szövegébe. A brit minisztériumokkal karöltve az Egyesült Királyságban a londoni nagykövetség 2017-2018-ban fórumokat tartott a kint élő magyarok tájékoztatására.

A Visegrádi Négyek az uniós tagállamok közül elsőként adtak ki nyilatkozatot a népszavazást követően pár nappal 2016. június 28-án. Ebben a közleményben kiemelték az uniós polgárok helyzetének fontosságát és a kilépési megállapodás méltányosságának a fontosságát. [7]

Következmények

Az Egyesült Királyság kilépésével, számos nehézsége keletkezett az Európai Uniónak, a vámuniónak, az egységes piacnak. Az élet számos területére kiterjedő következményekkel jár a vállalkozások, a hatóságok, az emberek számára, mind az EU-ban, mind pedig a szigetországban élők számára. Kereskedelmi és együttműködési megállapodás létrejötte csak részben képes a dolgok stabilizálására.

Az Európai Unió történelmének egyedülálló időszaka volt az utóbbi pár év. Az EU számára a Brexit kihívást jelentett és egyfajta válsághangulatot lehetett felfedezni. A szélsőséges euroszkeptikus hangok manapság egyre elterjedtebbek. Az Unió a tárgyalásai során az Egyesült Királysággal szemben véleményem szerint szigorúan, mégis konstruktívan állta meg a helyét. Következetesen kiállt a belső piac eszméje, többek között az integráció mellett is. Nem hagyta az Egyesült Királyság számára meg azt az előjogot, hogy a számára előnyös kötelezettségeket kiválogathassa. Mindezzel a jövőre gondolva, hiszen, ha más ország is az „exitre” szánná el magát, akkor ne tudjon hivatkozni bármiféle korábbi precedensre a kilépése során. Az Unió számára félő volt a dominóeffektus bekövetkezése, hogy esetleg más országok is a kilépés mellett döntenek. Azonban erre nem került sor, sőt az uniós országok leginkább együttesen kiálltak az integráció mellett a kilépési tárgyalások során. A brit szavazók nagy része csak utólag döbbent rá, hogy milyen gazdasági, társadalmi, politikai következményekkel járhat a „szakítás”. [8]

 

Források

 

Finkenzeller Kitti

Szólj hozzá!