Milyenek az életkörülmények Magyarországon, Európa más államaival összevetve?

Mindenki szubjektíven ítéli meg a saját életkörülményeit, mint ahogy minden mást is. Emberek vagyunk, nem androidok: érzékelünk, érzünk, és érzésekkel fűtjük át a gondolatainkat is. Sőt, az érzéseinket próbáljuk racionális adatokkal alátámasztani, és nem fordítva: nem a számok és adatok alapján érzékelünk és esetleg hozunk döntéseket, hanem az adatokat csak racionalizáló, észszerűsítő tényezőként használjuk, mintegy utólagos – vagy sokszor azonnali – önigazolásként. Természetesen képesek vagyunk az adatok alapján megváltoztatni is a véleményünket és más érzettel közelíteni addig stabilnak gondolt álláspontjainkhoz is.

Ilyen formán létezik az a jelenség, hogy egészen kivételes lehetőségeinket és adottságainkat is silánynak minősítünk, és közben más, siralmas eredményeinket sikerként érzékeljük.

Az elmúlt bő egy évtizedben számtalanszor szembesülhettünk azzal, hogy rengeteg magyar költözött külföldre, vélhetően a jobb, gazdagabb, kiszámíthatóbb, másabb élet reményében. Szokás azzal viccelni bizonyos körökben, hogy a második legnépesebb magyar város Budapest után az London, és azzal ijesztgetni jól kiszámított pillanatokban, hogy „hamarosan kiürül az ország”.

De az igazság nem ennyire sarkos és egyszerű. Az innen elköltözőknek és az ide beköltözőknek – pláne a visszaköltözőknek – mindig egyéni motivációjuk van, amiket nagyon nehéz statisztikákba passzírozni. A döntések mögött érzések tucatjai sorakoznak, és az észszerűség kedvéért megjelennek a gondolatokban és az érvekben a racionálisnak gondolt adatok is, még ha nem is számszerűen.

  • Például, hogy külföldön – többnyire az EU más országai jelentik a fő hivatkozási alapot – több a fizetés.
  • Például, hogy külföldön jobb az oktatás.
  • Jobb az egészségügy.
  • Boldogabbak az emberek.
  • Kiszámíthatóbb az élet.
  • Alacsonyabb a korrupció.
  • És hasonlók.

Unásig ismételt frázis, hogy „Külföldön sincs kolbászból a kerítés.”, amiben már benne van a megállapítás, hogy nyilván Magyarországon sem. „Ez tudott.”

Ha megnézünk pár összesített európai statisztikát, akkor rendre azt találjuk, hogy Magyarország valahogy mindig a széleken kullog az eredményeket tekintve.

Hús, csirke, hal és minőségi táplálék

Ha azt nézzük meg, hogy milyen eséllyel kerülhet a magyarok asztalára legalább minden másnap hús, csirke, hal (vagy minőségi vegetáriánus értend), akkor bizony nem szerepelünk jól Európa országai között (nemcsak az EU tagállamok szerepelnek a statisztikában), mert Magyarország a 6. legrosszabb helyen állt 2020-ban: a lakosság 12.8%-a képtelen minden másnap húst, csirkét, halat – vagyis hát amit szeretne – a maga asztalára tenni.

Csakhogy: ez az érték rengeteget javult 11 év alatt. A helyezésünk változó tendenciát mutatott az elmúlt 11 évben, mert hol ötödikek, hol meg nyolcadikok voltunk, csakhogy az arányok a 29.2%-ról feljavultak 12.8%-ra ebben a kérdésben. Ez egész Európára igaz volt, tehát a konjunktúra, ami a 2008-at pénzügyi világválság körülbelül 2010-es lezárulása után végre elérte Európát, ebben a mutatóban nagyon szépen megmutatkozik.

Ez persze mit sem változtat azon, hogy még mindig hátul kullogunk, de ez egy olyan verseny, ahol mi eleve hátul voltunk. Ahhoz, hogy előrébb kerüljünk egy listán, amin mindenki javítja az eredményeit, ahhoz hajmeresztő mutatványokra lenne szükség, miközben el kellene várnunk a többi szereplőtől, hogy ők sehová se fejlődjenek. Ez irreális elvárás.

Összességében tehát sokat javult a helyzet, de ha másokkal vetjük össze magunkat – és miért is ne tennénk –, akkor persze mutogathatjuk, hogy hát még mindig rossz a helyzet. Mert a „mihez képest” az mindig egy fontos szempont egy közösségen belül.

Hirdetés
Iskolát keresel gyermekednek? Katt ide!

Esély a számítógépvásárlásra

Ha azt vesszük szemügyre, hogy hányan nem engedhetnek meg maguknak számítógépvásárlást Európában, ami a modern digitális korszak alapvető munkaeszköze és a digitális képességek legfőbb talapzata is egyben, akkor már megint azt találjuk, hogy a 7. legrosszabb helyen vagyunk. Nálunk csak Törökországban, Szerbiában, Romániában, Bulgáriában, Spanyolországban és Portugáliában rosszabb a számítógépvásárlási képesség helyzete. Csakhogy érdemes megnézni a számokat is: Törökországban a lakosság 15.7%-a nem tud számítógépet venni. Magyarországon meg a lakosság 5.6%-a.

A legjobb a helyzet Norvégiában, ahol a lakosságnak mindössze 0.8%-a nem tud számítógépet venni, hát rájuk már viccesen talán azt is mondhatnánk, hogy „ők nyilván nem is akarják olyan nagyon”. De nem vicceskedünk ilyenekkel, mert ezek fontos, akár politikai döntéseket is alátámasztó adatok. Például pártok indulnak ilyen felhanggal, hogy a „digitalizáció”, miközben a 15-69 éves korosztály 87%-a rendszeresen internetezik. Ez persze nem jelent számítógép vásárlást és használatot, de az 5.6%-os „nem tud vásárolni” arány a 2011-es 12.4%-ról ment le a 2020-as 5.6%-os értékre. Még néhány nyugodalmas év és ez az érték eléri nálunk is a Norvég szintet.

A dolgozók szegénységi kockázata

Beszéljünk viszont a szegénységi kockázatról, különösen a dolgozók szempontjából, hiszen ez azért érdekes megközelítés, mert a munkát végzők még egy esetlegesen kritizálható kormányzás esetén is joggal várhatják el, hogy pláne konjunktúrában javuljanak a szegénységelkerülési esélyeik.

Nos, ebben Magyarország egy olyan időszakban mutatott romló tendenciát, amikor az nem igazán volt várható: 2013-as 7.0 és 2014-es 6.7-es arányról ugrott fel 2015-ben a dolgozók elszegényedési esélye 9.3-ra, 2016-ban 9.6-ra, 2017-ben 10.2-re, és aztán 2018-ban már elindult lefelé, az akkori 8.4-es értékkel, és jutott el 2020-ra 7.8 pontra.

És a fiatalokkal mi lesz?

Sok féleképp lehet az adatok jelentőségét domborítani, de a dolgozók elszegényedési mutatóit érdemes lenne komolyan venni a fiatalok szemszögéből is: ha az utóbbi években éppen, hogy javuló tendenciát látnak ebből a szempontból a mindenkori 15-23 évesek – már akik az adatokat is böngészik, mert érzetre ez a javulás még nem biztos, hogy jelentős szubjektív felismeréseket tartogat –, akkor vajon milyen tervekkel vághatnak bele a saját nagybetűs életükbe?

Inflációval megkoronázva

A koronavírus járvány mindent megbolygatott. Jelenleg jelentős inflációval nézünk szembe, ami minden társadalmi réteget érint. Az árbefagyasztások átmenetileg adhatnak enyhülést a pénztárcáknak és a családi költségvetésnek, de a kilátások és a személyes érzület tekintetében a költségek ilyenfajta időleges stabilizálási kísérlete még plusz bizonytalansági tényezőket von be az életünk minden egyenletébe, hiszen ha az államnak kell ilyen módon beavatkoznia, akkor mégis hogyan bízhatunk a saját önfenntartó képességeinkben? Még az is nehezíti a vidám jövőkép kialakítását, hogy Magyarországon a GDP-hez számítottan egyre csökkenő arányt mutat a szociális védelemre elköltött összeg, tehát nálunk a szociális védőháló egyre lyukacsosabb.

Van tehát min javítani. Az, aki külföldre költözés mellett dönt, természetesen könnyedén találhat olyan statisztikákat, amik a döntésének helyességét támasztják alá. Mint ahogy azok is találhatnak szemrevaló számokat, akik szerint a dolgok összességében jó irányba haladnak.

Szokták mondani, hogy a tények makacs dolgok, de ugyanakkor mindenkinek saját szabad akarata, hogy akár még a tényeket is saját megvilágításba helyezze. A címben feltett kérdésre, mely szerint „Milyenek az életkörülmények Magyarországon, Európa más államaival összevetve?” az óvatos válasz az, hogy „Mihez képest?” A konkrétumok eldöntésében pedig mindenkinek szabad akarata van.

Vidi Rita

Kép forrása: pixabay.com

Szólj hozzá!