Szükségállapot, rendkívüli állapot, háborús veszélyhelyzet

Jelenleg Magyarországon háborús veszélyhelyzet van kihirdetve, különleges jogrendként, mely Alaptörvény módosítással is járt. A módosítási javaslat benyújtását Varga Judit igazságügyi miniszter tette meg. A parlament május 24-én fogadta el – 136 Igen és 36 Nem szavazattal – az Alaptörvény 10. módosítását, mely másnap életbe is lépett. A szomszédos országban dúló háborúra való hivatkozással a javaslat … Folytatás>>

Milyenek az életkörülmények Magyarországon, Európa más államaival összevetve?

Budapest, 49-es villamos

Mindenki szubjektíven ítéli meg a saját életkörülményeit, mint ahogy minden mást is. Emberek vagyunk, nem androidok: érzékelünk, érzünk, és érzésekkel fűtjük át a gondolatainkat is. Sőt, az érzéseinket próbáljuk racionális adatokkal alátámasztani, és nem fordítva: nem a számok és adatok alapján érzékelünk és esetleg hozunk döntéseket, hanem az adatokat csak racionalizáló, észszerűsítő tényezőként használjuk, mintegy … Folytatás>>

Miért költöznek külföldre a fiatalok?

A magyar fiatalok számára a kivándorlás egyre általánosabb életstratégia. Úgy tűnhet, hogy országot elhagyók száma drasztikusan növekszik. Vannak, akik továbbtanulás, munkavégzés céljából, ki hosszabb, ki rövidebb időre választja a külföldre költözést, egy „jobb élet reményében”. A kivándorlásnak az oka személyenként változó, csak statisztikák és tapasztalások azok, melyekre hagyatkozni tudunk. A KSH adatait tekintve a magyar … Folytatás>>