A két rendszer a hatalom gyakorlásának módjában, eszközeiben különbözik egymástól. A demokrácia hiánya nem jelent automatikusan diktatúrát. Köznapi nyelven egy társadalom demokratikus, vagy diktatórikus. A diktatúra fogalma csak a 20. században vált általánossá, elsősorban a totalitárius rendszerek és az egyeduralom szinonimája lett. Korábban a zsarnokság, despotizmus és teljhatalom fogalmát alkalmazták. A kora-újkorban az uralkodói tekintély forrásának az isteni jogot tekintették.
Autoriter rendszer
A totalitárius uralomtól abban különbözik az autoriter, hogy hatalma elsősorban a közéleti politikai szférára korlátozódik. Az autoriter hatalom a demokratikus és a totalitárius rendszerek között helyezkedik el. Az autokratikus berendezkedésnek három főbb jellemzője van.
- Parlamentarizmus korlátozása: a társadalmi diskurzushoz és a szavazáshoz hasonló döntési technikákat nagyrészt, vagy teljesen a hatalmi helyzetben lévő személyek döntései helyettesítik.
- Kellő hatalommal rendelkeznek ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyják az alkotmányos korlátokat.
- Hatalmuk általában nem a nép beleegyezésén, hanem valamilyen olyan minőségen alapul, amellyel csak ők rendelkeznek, és ezt erősíti még a propaganda.
Totalitárius rendszer
A totalitárius rendszerekben a hatalom a társadalom teljes ellenőrzésére törekszik, az uralkodó párt egységes ideológiai célok szerint próbálja formálni az egész társadalmat. A totalitárius rendszerek a hatalom teljes központosítására, a politikai, társadalmi és szellemi élet uniformizáló szabályozására törekszenek. A totalitárius rendszer jóval nagyobb ellenőrzést tud gyakorolni a tömeg felett, mint az autoriter rendszer. A 20. század totális hatalmai bevezetésének előfeltétele volt a modern technológia és ipar elterjedése. Carl Joachim Friedrich és Zbigniew Brzezinski a fasiszta és kommunista rendszerek összehasonlításából alakították ki a totalitárius diktatúra általános jellemzőit, amelyek a következők:
- Egyetlen ideológia dominanciája, ami az egész életet átfonja.
- Tömegpárt hatalmi monopóliuma, amelyet diktátor vezet. A párt hierarchikusan szervezett, az állami bürokrácia fölé van helyezve, vagy azzal van összefonódva.
- Politikai szervezetek csak a párt engedélyével működhetnek.
Az uralom fenntartásának egyik fő módszere a párt és a titkosrendőrség által alkalmazott terror. A fegyveres harc hatékony eszköze az állami monopólium. A gazdaság központi felügyelet alatt áll, ami nem mindenhol jellemző, de gyakran előfordul a bíróság politikai irányítása, és a háborús expanzió is.
A totalitárius rendszereknek három fő formája
- Kommunizmus
- Fasizmus
- Nemzeti szocializmus
A kommunizmus
Marx filozófiáján alapult, akinek politikai ambíciója az osztályok nélküli társadalom létrehozása volt. A kommunizmus forradalmi úton kívánja megteremteni a kommunista társadalmat, és ehhez tekintették eszköznek a forradalmi diktatúrát.
A fasizmus
Az állam mindenek felettiségének elméletén alapul: az államnak joga van az élet valamennyi területén beavatkozni, hogy szemben álljon az individualizmus közösségi célokat romboló hatásával.
A nemzeti szocializmus
Elméleti alapja a politikai fajelmélet, ez tagadja az emberi faj egységét, alacsonyabb, illetve magasabb rendű emberi fajokat különböztet meg.
Nem demokratikus rendszerek típusai
Dirk Berg-Schlosser a következő módon tipizálta a modern nem demokratikus politikai rendszereket:
Tradicionális politikai rendszerek – jelenleg is létező
Ezekben a tradicionális politikai magatartások még mindig nagy szerepet játszanak, a rendszer legitimitása a tradíción alapszik. – Ide tartoznak például a sejkségek, a marokkói királyság.
Statikus oligarchiák
Itt egyetlen vagy néhány személy tartja kézben a hatalmat, a vezérnek kulcsfontosságú szerepe van a hatalom megszerzésében. A politikai rendszer ez esetben fejletlen, a nép közömbös politikai magatartást tanúsít, ez pedig segíti a hatalmon maradást. – Dél-és Közép-Amerika államai közül több ilyet is találhatunk.
Modernizáló oligarchiák
Itt a vezető réteg az ország modernizálásának céljával lép hatalomra, a politikai rendszer belülről szerveződik, miközben nagy társadalmi szakadékok vannak, és a rendszer legitimitása karizmatikus és tradicionális elemekre támaszkodik. – Törökország, Egyiptom, Mexikó sorolhatóak ide.
Pretoriánus rendszer
Ezekben általában a politikai rendszer elégtelen intézményesítettségében a társadalom megnövekedett részvételi igényei miatt instabilitás tapasztalható, ami általában a rendszer széteséséhez vezet, anélkül, hogy új rendszert tudtak volna helyére állítani. Karizmatikus vezérek, parlamenti demokráciák váltogatják egymást. – Argentína.
Mobilizáló rendszerek
Modernizáló oligarchiák pragmatikus célokat tűznek ki, a fejlődési cél egyfajta politikai vallás, és az elérendő célra helyezik a hangsúlyt. – Kenya, Tanzánia
Gyámkodó demokráciák
A „harmadik világra” jellemző rendszer, ezekben általában hiányoznak a nyugati demokrácia feltételei. Hangsúlyt fektetnek a jogállamiság intézményeinek kiépítésére, az állami önkény visszaszorítására. A lakosságot csak fokozatosan, vagyoni és képzettségi feltételek mellett juttatják szavazati joghoz. Általában ezekben is egypártrendszer dominál, mert a többpártrendszer az etnikai ellentéteket kiélezné. A politikai elit elkötelezett a demokratizálás mellett. – Harmadik világbéli országok.